Puli Space Technologies
EnglishMagyar

Puli Space Kis Lépés KlubPuli Space Kis Lépés Klub

 

 

 

Kis Lépés Klub - csatlakozz!

A Föld körül kering és adatokat küld az első magyar műhold

A mai, tökéletes Vega tesztrepülés hatalmas siker volt az ESA részéről, de Magyarország számára egyenesen történelmi nap volt a mai. Az első, teljesen hazai, BME-n tervezett és épített műhold, a MaSat-1 Föld körüli pályára állt. Ez az esemény országunk sikeres űrtevékenységének újabb fénypontja, Farkas Bertalan űrrepülése, számos sikeres programban, mint a VEGA és Rosetta küldetésekben való részvétel, vagy a Pille doziméter után, mely már három generációnyi űrállomáson szolgált. Az örömökön osztozunk Lengyelországgal és Romániával, akik szintén ezzel a repüléssel állították pályára első, saját fejlesztésű műholdjaikat.

 

Módosítás: (2012. Február 13. Hétfő, 21:04)

 

Új holdi látványosságok


Két jelentős bejelentés is történt nemrég, egy héten belül: Kína, a holdi leszállás előkészítéseként nyilvánosságra hozta a Chang'e-2 teljes Holdat lefedő képeit, mely az eddigi legnagyobb felbontású, globális térkép kísérőnkről. Eközben a NASA bemutatta a GRAIL űrszondákon található, oktatási célú MoonKAM kamerák első felvételeit.

 

Módosítás: (2012. Február 14. Kedd, 08:55)

 

Az Ebb és Flow nevet kapta a két GRAIL űrszonda


A két űrszondát eredetileg GRAIL A és B-nek nevezték el, ami racionális, de meglehetősen unalmas választás volt. Így hát a NASA kiírt egy névpályázatot amerikai iskloásoknak, 5 és 18 éves kor között. Hatalmas számban érkeztek be esszék, 890 osztályból, mögöttük több mint 11 000 gyerekkel. A neveket aztán Maria Zuber a küldetés vezető kutatója és Sally Ride egykori űrhajós, a MoonKAM oktatási program vezetője választotta ki.

Módosítás: (2012. Január 31. Kedd, 17:48)

 

A Puli is részt vett a Google Magyarország karácsonyi gáláján

A Puli Space is ott volt a Google Magyarország nagyszabású évzáró gáláján, nem véletlenül, hisz az anyacég a versenyünk névadó szponzora. És ha már elmentünk, ajándékot is vittünk: az Iteráció 2 / Hunveyor-15 projekt keretében frissen elkészült lander modellünket is bemutattuk.

A Puli csapat vezetője, Pacher Tibor és a modell a színpadon

Módosítás: (2012. Január 17. Kedd, 15:13)

 

Pályára állt a két GRAIL űrszonda a Hold körül


Stílusosan köszöntötte az új évet a NASA: a két GRAIL űrszonda Szilveszter illetve Újév napján érkezett meg a Holdhoz, és 40 perces fékező manőverek után mindkettő elérte az átmeneti helyét az égitest körül. Jelenleg még elnyúlt ellipszispályán keringenek és a következő két hónapban érik majd el a végleges pályájukat, további fékezésekkel, 50 km-el a felszín felett. Ha pedig odaértek, fel fogják térképezni a Hold gravitációs terét, aminek segítségével meghatározható lesz annak pontos belső szerkezete.

Módosítás: (2012. Január 06. Péntek, 16:16)

 

Üdvözöljük a Puli Space Technologies honlapján!

A Puli Space Technologiesnak nagyszerű célja van: meghódítjuk a Holdat!

Hosszú távú küldetésünknek olyan technológiák kifejlesztését tekintjük, melyek lehetővé teszik űrjárművek rendszeres indítását a Holdra, ezáltal új dimenziókat megnyitva és minőségi szolgáltatásokat biztosítva a jövőbelátó befektetők számára, akik a Világűr üzleti lehetőségeinek kihasználása iránt érdeklődnek.

Először azonban demonstrálni kívánjuk képességeinket azzal, hogy 2014-ben saját készítésű egységet küldünk a Holdra, ezzel teljesítve a Google Lunar X PRIZE kihívását. A Google Lunar X PRIZE célja, hogy elősegítse a következő a Holdralépést (amit Moon 2.0-nak is neveznek) azáltal, hogy 30 millió dolláros keretéből megjutalmazza az első magáncégeket, melyek sikeresen elérik a Hold felszínét.

Módosítás: (2010. Szeptember 19. Vasárnap, 19:18)

 

Legújabb hírek és blog bejegyzések

facebooktwitteryoutube

Haladás jelző

Puli Space haladás jelző

Kiemelt partnereink
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Puli Indítóállás

The Puli Space Launchpad!

GLXP Official Team

glxp team logo puli - wo transparency_small

Február 2012
H K Sz Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 1 2 3 4


Pulit a Holdra!

Hirdetés